Budapest. Get Engeged
 

KOPENhága nyit, Budapest BRandel tovább

2010. augusztus 10.

A dán főváros reményt sugalló brandépitő kampányneve (Hopehagen), a nyitottságot kifejező COPENhagen-re változott.

A névváltoztatásról a következőképpen nyilatkozott a város egyik képviselője:

„A nemzetköziséget és nyitottságot kommunikálni kívánó Koppenhága nevét olyan márkává kell tenni, melyet ismer, magáénak érez és elfogad minden koppenhágai, valamint a régió jelentősebb cégei és szervezetei is.”

A kezdeményezés a széles körű támogatottságot élvező stockholmi „Skandinávia fővárosa”- kampány mintájára épül. Célja a befektetések számának növelése, az üzleti élet fellendítése.

„Reméljük, hogy ezzel az új márkanévvel sikerül számos szektor - például az üzleti befektetők és az idegenforgalom - nemzetközi szintű érdeklődését felkelteni. Egyúttal ösztönzőleg hat a külföldi munkavállalókra és a diákokra. Mindezen folyamatokból pedig az egész város profitál majd.” – mondta el a szóvivő.

A dán kezdeményezés egy újabb nemzetközi példa arra, hogy a Budapest Business Region- klaszter tudatos kommunikációja és márkaépitéssel kapcsolatos szándékai megfelelnek a nemzetközi trendek főcsapásának.

 

Megosztás

Vissza a főoldalra

 
 
english